Nászajándék lista
é s
Kedves vendégek,
ha azon gondolkodtok, hogy milyen nászajándékkal lepjetek meg, gondoskodtunk egy kis segítségről. Mivel a háztartási és lakásberendezési dolgok közül már elég sok minden megvan, ezért leginkább pénzbeli ajándéknak örülnénk (nagyobb összegű dolgokhoz, mint például hűtő, nászúthoz repülőjegy, stb.). Szintén nagy hasznát vennénk IKEA ajándékkártyának is, mert néhány bútort még be kell szereznünk (ágy, kanapé, gardróbszekrények), amit nagy valószínűséggel az IKEA-ban fogunk megtenni.
Ha a fenti lehetőségek helyett mégis konkrét ajándékot szeretnétek venni, akkor kérünk, hogy az alábbi listából válasszatok. Ebben olyan dolgok vannak, amiknek hasznát vennénk, viszont még hiányoznak a háztartásból. Amennyiben úgy döntötök, hogy megleptek bennünket valamelyikkel, kérjük jelöljétek meg mint "Foglalt", hogy a többi vendég láthassa, hogy azt már valaki lefoglalta. Csak olyat jelöljetek foglaltnak, amit tényleg meg is vesztek. Ha már foglaltnak jelöltetek valamit, de később meggondoljátok magatokat, akkor kérünk lépjetek kapcsolatba a koordinátorunkkal, hogy törölhesse a foglalást.

| Ajándék koordinátor |
Bácsi Gyöngyi, naszajandek@edit.es.lackac.hu, +36 (30) 299-5701
Tipp: A koordinátort az jegyespár bízta meg, hogy segítsen a nászajándékokkal kapcsolatban. Őt keresd, ha kérdésed van az ajándékokkal kapcsolatban.
| Aminek hasznát vennénk |
| Amit biztosan nem kérünk |
- A listán nem szereplő ajándék vásárlása előtt kérjük lépj kapcsolatba a koordinátorunkkal.